Nemrég olvastam – Silk (Vol. 1 – Vol. 3)

Nemrég fejeztem be a 2015 és 2017 között kiadott Silk sorozatot.
Cindy Moon, vagyis Silk karaktere nem nyúlik vissza túl messzire a Marvel hősnői között, 2014-ben debütált a The Amazing Spider-Man (2014) #4 – Original Sin sorozatában és egy évre rá el is indult a saját 19 részes sorozata.

Akinek nem lenne ismerős a karakter, bemutatnám néhány szóban. Cindy Moont ugyanaz a pók csípte meg, mint Peter Parkert, ezután a pókemberhez igen hasonló képességei fejlődtek ki neki is, beleértve  a pók ösztönt, a háló vetést, az emberfeletti erőt, gyorsaságot és a többi képességet. Viszont  Peterrel szemben nem tudta irányítani a képességeit, nemsokkal ezután tűnt fel a Moon családnál Ezekiel, aki felajánlotta, hogy megtanítja kontrollálni a lány képességeit, és segít egy ellenszérumot kifejleszteni Cindy számára. Az elkövetkező éveket Cindy magányosan töltötte egy bunkerben, a sorozat az Original Sin után veszi fel a fonalat.

Szerencsére, nálam jobb kedvcsinálót írt a Marvel a képregényhez, így olvassátok el a Vol 1 gyors fordítását.

SILK VISSZATÉRT ÉS ROSSZABB MINT VALAHA! Cindy Moon megállíthatatlanul dolgozik azon, hogy megtalálja eltűnt családtagjait, miután megszökött a bunkerből ami otthonául szolgált a SPIDER-VERSE bekövetkeztéig. Viszont küldetése a vártnál sötétebb útra tévedt, és össze szűrte a levet a Marvel univerzum vad macskájával Black Cattel!
Mi lakozik a bőre alatt, és vajon van még remény a baljós Silk számára (Sinister Silk)?

A fülszöveg után jöjjön a saját véleményem a sorozatról. Összességében jól szórakoztam amíg olvastam. A történet bár nem tartalmaz összetett csavarokat és a szerepeltetett karakterek szinte mindegyike egyből felállítható a jó, vagy a rossz tengelyen. A történetek folyékonyan váltják egymást, Silk karakterfejlődése jól lett ábrázolva és könnyű is azonosulni a céljaival és a karakterrel is.
A rajzolás minőségére nincs panaszom, a perspektívák ötletesek, a karakterek méretezése jó, és a rajzokkal sincs semmi problémám. Jól kivehetőek, olykor stilizált a háttér, de a fókusz mindig jól illusztráltak és kivitelezett.
Nincs benne durva tartalom, vagy megnyilvánulás, így szerintem bárki fogyaszthatja. 

Egy unalmas délutánra, vagy hosszú buszos zötykölődésre remek választás.

 

A sorozat 4 alrészre osztható, amikből a Vol 1-3 ig, egészen könnyen beszerezhető online, mivel a Marvel Unlimited előfizetésében elérhető, a probléma a Vol 0, amit ha jól olvastam akkor ez csak papír alapon jelent meg, nem lehetetlen beszerezni a nagyobb képregény boltokban itthon is találtam a listán, illetve külföldről gond nélkül berendelhető, de azért elkérik az árát.

Én online fogyasztottam az egészet nagyrészt a Marvel appján (android) keresztül angol nyelven, illetve egy picit PC-n is. A képregény tördelése abszolút rendben van az appon keresztül, nem emlékszem olyan esetre, amikor rosszul darabolta volna fel a szöveget levágva a párbeszédeket.

Sorrendben a fejezetek a következőek:

Silk Vol. 0: The Life and Times of Cindy Moon
Silk Vol. 1: Sinister
Silk Vol. 2: The Negative
Silk Vol. 3: The Clone Conspiracy

 

Silk
Kiadás éve 2015 – 2017
Kötet szám: 19 – befejezett
Kiadó Marvel
Író Robbie Thompson

 

A felhasznált képek a Marvel.com tulajdonát képezik