Nemrég olvastam – Justice League Dark (2011-2015) Part 2: Rise of the Vampires

Nemrég fejeztem be a 2011 és 2015 közöttt kiadott JLD második történetét a Rise of the Vampires-t. Pedig oilyan jól indult az egész, az előző történet káoszához képesz az első rész annyira szépen felvezette a karaktereket újra, és megágyazott a következő problémának, azután jött a képregény vége és az, hogy ez egy crossover történet az I Vampire képregénnyel, aminek a 6. 7. és a 8. része foglalkozik ezzel az egészzel ahogyan a JLD 6. 7. és 8. része is.

Nyomokban spoilert tartalmazhat az első 5 részből. Szóval, ott tartunk, ahol abba lett hagyva a 6. rész, idővel picivel utána, nagyon nincs behatárolva. A csapat tagjainak rémálmaik vannak, és válaszokat követelve elindulnak Xanaduhoz, aki persze már várja őket, nagyjából itt ér véget az első rész azzal a képkockával, hogy már mindegy, már úgyis késő, már elkezdődött, és mind meghalunk, vége mert meghalt Andrew Bennett.

Nem is lenne semmi baj ezzel a történetszállal ha nem crossoveres lett volna az egész. A Crossoveres képregényeket abszolút lehúzásnak érzem minden szempontból.  Sokkal kisebb az esélye, hogy egy crossoverews történetnek mindkét fele lokalizálva legyen. Puszta pénz lehúzás, mert olyan képregényt kell vásárolni, amit nem akarok, hogy az egész sztori meglegyen, általában egy olyan sztori kellős közepébe esünk bele, amiről csak az egyik oldalt ismerjük. Ezekért az indokokért tartom ezt a megoldást rossznak olvasói oldalról. Kiadói szempontból persze ennek van előnye, de ebbe most ne menjünk bele.

Nahh, de kidühöngtem magamat lássuk milyen volt a képregény.

Ahogy írtam a sztorival nem lett volna bajom, mert egész ötletes volt, egy vámpírhorda megtámadja Gothamet, és egy amúgy sem stabil csapatnak kell megállítania, akik többek közt nem csípik egymást ,de össze kell fogniuk a közös célért. Ez abszolút jó motiváló erő lehet a későbbi csapatdinamika kialakításához, és a karaktereknek, hogy kicsit összecsiszolódjanak. Ezzel a résszel semmi gond sem volt, mert ez tök jól működött ebben a történetben. A beugró vendégsztárok jelenléte is tök jó volt. Batmant és Batgirlt, mindig jó látni, hacsak pár képkockát szerepelnek akkor is.

A képregény rajzolás most is tetszett a JLD esetében, az I Vampire annyira nem jött át, bár annak is van egy stílusa az kétségtelen. A párbeszédek pedig hullámzóak voltak, mert habár az ötlet közös volt, de az írók mindkét esetben mások voltak, és ez picit a stíluson is meglátszott.

Ahogyan az első résznél írtam, nagyon jól olvasatja magát a történet, és ez most sem változott, au I Vampire-ös részek nekem megtörték kicsit a lendületet, de jelenleg ezzel a sorozattal olyan Love&Hate viszonyban vagyok és folytatni is fogom, mert érdekel mit hoztak ki belőle

 

 

 

Justice League Dark (2011-2015) Rise of the Vampires
Kategória Superhero, Action
Kiadás éve 2011-2015
Kötet szám 6
Oldal szám 60 ( JLD) , 51 (I Vampire)
Kiadó DC
Író Peter Milligan
Rajzok Mikel Janin

 

 A felhasznált képek a DC comics, tulajdonát képezik.