Nemrég olvastam – Critical Role – Vol 1

Nemrég fejeztem be a 2017 és 2018 között kiadott Critical Role sorozat első kötetét. A sorozat 6 részre lett szétbontva, ami összesen 154 oldalt takar és Dark Horse gondozásában jelent meg.

Az egész mögött a Geek & Sundry csapata áll, akik többek között a Critical Role podcastet is üzemeltetik, és YouTubeon is megtalálhatóak az adásaik. A srácok rutinos D&D szerepjátékosok, és az egyik ilyen kalandjukból készült a képregény.

A fülszöveg egy vérbeli High Fantasy kalandot ígér nekünk, amiben nem fogunk csalódni, látszik a szövegeken, hogy ezt olyanok írták, akik nem az első szerepjátékos kalandjukon vannak túl, emellett az egész képregény humora is zseniálisan lett eltalálva.
A karakterek picit sablonosak, mint amilyennek akarjuk is a D&D-s hősöket, a nagyszájú gnóm bárd, a mindenkinek segíteni akaró fél elf druida, és a nagydarab bár kissé egyszerű jellemű félóriás barbár, csak példaként pár karakter.
Viszont ez az egész egy D&D környezetben nem lóg ki, mert jól használják a karaktereket az írók, és a High Fantasy is nagyon ilyen, mint amilyen egy Forgotten Realms könyv.

A képregény fülszövege a következőt ígéri:

Az alvilági ikrek Vax’ildan és Vex’ahlia egy átok után nyomoz ami Stilbent a kikötőváros elszegényedett lakóit sújtja. A dolgok viszont koránt sem azok, mint ahogyan a kalandos testvérek gondolják… és miközben cápán lovagló halemberekkel és fekete ruhás gyilkosokkal harcolnak találkoznak egy agancsos fél elf druidával, akinek saját teóriája van az átokkal kapcsolatban.

A képregény rajzai, szépek, bár nem kiemelkedőek, azt amit kell pontosan átadják. A párbeszédek remekül lettek megírva, és a humor is jó benne. A képregényről süt az, hogy ezt olyan emberek írták, akik élvezték, lelkesedtek az egészért, és nagyon kemény munkát raktak bele az egészbe.

Aminek szerintem meg is lett a hatása, mert ez a 6 részes képregény olyan leképezése a szerepjátéknak, amit azok is értékelni fognak akik sosem játszottak még papír alapú szerepjátékkal, akik meg beleöltek az ilyen fajta játékokba kitudja hány órát, legyen az D&D, Mágus, Kaland és Kockázat könyvek csak feldobva pár nevet, azoknak ez egy tökéletes választás, mert képes felidézni rengeteg olyan emléket, amit azokban az időkben élt át az ember saját maga.

Még egy utolsó dolog, a képregényben benne van a folytatás, hiszen a srácok egyik kalandjából készült, amit akár végig is hallgathattok Youtubeon és itt még koránt sincs vége az egésznek.

Critical Role Vol 1
Kategória Fantasy
Kiadás éve 2017 – 2018
Kötet szám  6 – befejezett
Oldal szám 154
Kiadó Dark Horse
Író Matthew Mercer, Matthew Colville
Rajzok Olivia Samson
Borító Deborah Hauber

 A felhasznált képek a Dark Horse , tulajdonát képezik.