Friss megjelenés – Marvel Knights: 20th #5

Most jutottam a végig a 2019 január 2.-kán megjelent Marvel Knights: 20th #5 egyben utolsó előtti számán. Ha lemaradtál volna, akkor lentebb elolvashatod az előző részekről írt benyomásaimat. A kontent hiányáért pedig a karácsonyt és az új évet lehet okolni, de hát ez van.

A végéhez közeledve kezdenek összeérni a szálak és kiderülni a dolgok is. Ebben a részben a hőseink végre összetalálkoztak, és megrohamozták Doom és Fisk erődítményét. Talán elmondható az is, hogy több fő karakter nem fog már bemutatkozni (na jó talán még egyre van tippem).

A rész írói Matt Rosenberg és Donny Cates voltak most, A párbeszédek jók voltak, és így a vége felé meg is jelentek a kötelező csavarok, amik nem ártottak már, de túl nagyot nem ütöttek szerintem. Matt Rosenberget a Rocket Racoon, The Punisher Secret Warriors és még néhány más képregényből ismerhetjük, Danny Cates pedig eddig ugye minden rész írásában közreműködött.

A rajzokat Nico Henrichon tette elénk (Doctor Strange, New Mutants, Wolverine, ő is dolgozik a 2019-ben debütáló Meet The Skrulls-on is), a stílus amit választott ehhez a részhez, nekem nem nyerte el a tetszésemet, túl rajzfilmesen elnagyoltnak tűnt az egész számomra, de ez még mindig egy szubjektív műfaj, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni, mert lehet neked ez jobban tetszik mint nekem. A képekkel és a kompozíciókkal nem volt bajom abszolút rendben voltak, sőt volt jó pár elég menőn megrajzolt jelenet is, de a karakterek ábrázolás nekem nem jött be, de persze ez ettől még minőségi munka és ilyen szempontból szavam sem lehet rá.

A rész pedig pontosan ott folytatódik ahol a 4. rész abbahagyta a dolgokat, szerencsére itt már jóval több választ kapunk mint kérdést, és ez így is van jól, egy utolsó előtti részben.

A Marvel storejából 3.99 USD-ért +VAT elérhető.  Az előző részhez képest jobban tetszett, és várom a lezárást ami január 30.-kán debütál majd.

A részről spoileresen a kattintás után.

 

Marvel Knights: 20th  Vol #5
Kategória Superhero
Kiadás éve 2018 – 2019
Kötet szám  5 – futó
Oldal szám 25
Megjelenés 2019.01.02
Korhatár 12+
Kiadó Marvel
Író Matt RosenbergDonny Cates
Rajzok Niko Henrichon
Borító Geoff Shaw

 A felhasznált képek a Marvel.com, tulajdonát képezik.

Első rész kibeszélő

Második rész kibeszélő

Harmadik rész kibeszélő

Negyedik rész kibeszélő